Csáth Géza

    Szabadkát Kosztolányi Dezső városának nevezik. Itt született, itt kapta egész életére szóló útravalóját, ide járt iskolába. Csáth Géza valahogy mindig megbújik mögötte, ő itt is csak Dide kis unokaöccse, aki kívülálló, a maga útját járja, nem ragaszkodik annyira a helyhez, ahol született. Soha nem hangoztatta, hogy történetei szabadkaiak, hogy szereplői közöttünk élnek. Pedig igen. Ezeknek a történeteknek a csodái is mind-mind ide kötődnek.

    1887. február 13-án a Szent Teréz-templom előtti tér egyik bérlakásában született ifjabbik Brenner József, édesapja idősebb Brenner József ügyvéd, édesanyja Decsy Etelka. Ő a legidősebb gyermek, később egy öccse, majd egy húga született. Éli a korabeli polgárfiúk életét, mely azonban szűk neki, kikívánkozik a nagyfaluból a világfi. Hatéves, amikor édesanyja meghal, s egy év múlva édesapja újranősül. Élete végén ezt tartotta legfőbb tragédiájának, pedig mostohaanyja példásan gondoskodott róluk, s féltestvérei is születtek ebből a házasságból.

     Csáth Kosztolányi unokaöccseként került be az irodalomba, de gyorsan bebizonyította, saját jogán is helye van ott, mérhetetlenül modern, bravúros, eredeti. Pályája ívelésének egyetlen akadálya volt csupán: a méreg.

    1910-ben doktor Brennert megvizsgálta egy kollégája, aki a kezdődő tüdőbaj nyomait fedezte fel nála. A tüdővészes Szabadkán felnőtt, édesanyját is a kórban elvesztő férfi ezt nem tudta elviselni, a morfiumhoz nyúlt. Sosem tudta letenni többé. Voltak időszakai, amikor megpróbált kilábalni a morfium szorításából, megnősült, dolgozott. Nem sikerült neki.

    1919-ben, a háború végének forgatagában megölte feleségét, s öngyilkosságot követett el. Őt megmentették. Szabadkára hozták, ott egy szép őszi reggelen megszökött a kórházból, elindult Budapestre, a Halasi úton még benézett gyógyszerész rokonaihoz mérget lopni, majd elnyelte a határ, amely nem engedte át, a határ, amely örökre megállította, a határ, amelyet nem tudott átlépni. A határ, mely már örökre összeköti az életet a halállal.

   Eltemették, azután mélyre süllyesztették a csontjait, elfeledték, felfedezték, kőbe vésték, meg- szerették.

   Csáth itt él mellettünk, a gondolatainkban, a mozdulatainkban, eltévesztett céljainkban, szorongás- ainkban, tükreinkben. Itt él tovább a varázsló is a kis vakutcában, a lányok is itt nyílnak a kertjeinkben, a mérgek is itt burjánzanak a lelkünkben.

     Az Életjel elektronikus könyvtára Csáth Géza születésének 129. évfordulójáról emlékezik meg a róla szóló kötetek hozzáférésével.

                                                                                                                      Hicsik Dóra (2016. február)