Kezdőlap | Kiadványaink > Krekity Olga: Interjúlázban

Krekity Olga: Interjúlázban

    A huszadik század nyolcvanas éveiben Krekity Olga (a szabadkai 7 Nap fiatal újságírója, korábbi középiskolai magyartanár) állt elő azzal az ötlettel, hogy egy irodalmi „beszélgető könyvet” kellene összeállítani, valami olyasmit, mint Hornyik Miklós könyve (Beszélgetés írókkal, 1982), amelyet érdeklődő kutatók, olvasók, oktatók, diákok egyaránt forgathatnak. Krekity Olga egyik volt kolléganőjét, egy akkori szabadkai középiskolai magyartanárt (engem) kért fel kísérőnek és útitársnak. Vonzó ötletnek tűnt, nem sokáig tépelődtünk rajta, máris lázasan és céltudatosan terveztünk. Megkezdődött tehát az évekig tartó interjúláz, egy olyan periódus, amikor egy fiatal újságíró és egy magyartanár rendszeresen vonatozott Pestre.

A befogadás szempontjából figyelmet érdelemel az interjúk szerkezete, sőt maga a kötetkompozíció. Különösen izgalmasak azok az interjúszövegek, amelyek csapongást sugallnak, holott a felépítés tervszerű munka eredménye. Az interjúkészítés Krekity Olga esetében nem tekinthető lezárt folyamatnak, ez a tevékenység további kihívásokat jelent a folytatódó újságírói pályán. A szerző napjainkban a szülőföld szellemi életére, kortárs művészeire, illetve a szülőföldünkre látogató magyarországi szerzőkre figyel. „De már szerintem az is egy óriási optimizmus – fejtette ki a nyolcvanas évek közepén Mándy Iván -, hogy leülök egy darab cetlivel az asztalhoz, és megpróbálok írni.” A cetlit azóta többnyire felcserélte a számítógép, de a Mándy-féle nézőpont alapján megállapítható, hogy az interjú a kérdező szemszögéből hasonlóan optimista hozzáállást igénylő, átmentő, önértelemzésre ösztönző műfaj. Az interjúk sok esetben valamilyen alakalom kapcsán keletkeztek, az adott alkalom vagy megbízás azonban csak ürügy az interjúkészítésre, maga a beszélgetés egy-egy heti újságírói interjúban is elmélyültté válik. Krekity Olga „villáminterjúnak” nevezi ezt a terjedelmi szempontból behatárolt, ám egy-egy problémát vagy arcélet tudatos precízséggel felvillantó interjútípust.

 

                                                                                                            (Részlet Hózsa Éva recenziójából)

Műfaj: interjúk

Kiadás éve: 2011

Krekity Olga
    Szabadka rajz