Hicsik Dóra: Alma mater

„A mi igazi feladatunk az apostolkodás, a nevelés, az emberteremtés, mint a jó Istené, a nevelés, ami meglehetősen nehéz dolog.”

Kosztolányi Dezső: Aranysárkány

     Egyik kedvenc könyvem Kosztolányi Dezső Aranysárkány című munkája, melyet a sza­badkai gimnázium ihletett. Így nagy örömmel hallgattam az MR1 Kossuth rádió Határok nél­kül adásában az ismertetést Hicsik Dóra könyvéről, amit sikerült is Szabadkán beszereznem.

A mű a szabadkai gimnázium tanárairól szól, azokról az emberekről, akik 1861 és 1918 között tanítottak az intézményben. Mint a szerző írta: „Az Olvasó találkozhatott már nevükkel egy-egy Szabadkáról vagy Kosztolányiról szóló könyv lábjegyzetei között, az évkönyvekben vagy a temetőben.”

A kötet első részében a tanárok életrajzi adatai találhatók, melyek nagyrészt az évköny­vekből származnak, a hiányokat az író leleményessége pótolta; a második rész tanévekre le­bontva tartalmazza, ki mikor mit tanított; a mellékletben az igazgatók névsora és a pedagógu­sok évkönyvekben megjelent írásainak bibliográfiája található.

Az első részben Hicsik Dóra plasztikus képet adott az intézmény történetéről, mely 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta a felső osztályokat.

Az évek során (ahogy az szokott lenni) változott a tanterv, új tantárgyakat kezdtek oktatni. Az iskola magyar tannyelvű volt, a nem magyar anyanyelvű diákok is ezen a nyelven tanultak. Az iskola önképző köréből indult Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Munk Artúr irodalmi pályája.

A 80-as évektől kezdve a túlzsúfoltság miatt párhuzamos osztályok nyíltak, a diákok kö­zül azonban nem mindenki jutott el az érettségiig. Az 1890/91-es tanévben az intézménynek már 523 tanulója volt.

 Ekkor is gondot okoztak az anyagi kérdések. A minisztérium tornaterem, rajzterem és szolgalakás építését írta elő. A város valamelyik szerzetesrendre szerette volna bízni az intéz­ményt. Ez azonban még a piaristák esetében sem sikerült. Végül egy új épületet húztak fel Raichle Ferenc (neobarokk stílusú) tervei alapján.

Az iskolának ma is ez az épület ad helyet a város központjában a tejpiac mellett (a mai gimnázium közelében található Kosztolányi Dezső mellszobra.) Az új épület már megfelelt minden előírásnak, a tantermek tágasok voltak, volt tornaterme, szertárai, kápolnája.

Az intézmény pedagógusai részt vettek a város kulturális életében tanulmányokat, cikke­ket, könyveket jelentettek meg, előadásokat tartottak különböző rendezvényeken, különböző tisztségeket töltöttek be a város intézményeiben.

Többen ekkor is bírálták a tankönyvek sokféleségét, a tananyag nagy terjedelmét, az is­kolai osztályok nagy létszámát, mindez a színvonal csökkenésével járt. Így írhattaCsáth Géza szigorú kritikáját a Bácskai Hírlapban 1907. július 18-án: „azelőtt egy szilárd alapokon álló, jó erőktől vezetett iskolánk volt, s míg a múlt nem egy igazán tehetséges embert adott a jelennek, addig a jelen a jövőbe nagyszámú kretént küld.”

Az 1900-as évek elején néhány diák öngyilkosságot követett el. A lakosság ezért támadta a gimnáziumot, a tanárokat.

1914-ben kitört az első világháború. Szabadka az új délszláv államhoz került. 1918-ban Kosztolányi Árpád igazgató nyugdíjaztatását kérte. A tanároknak hűségesküt kellett tenni, aki ezt nem tette meg, elbocsátották az állásából.

1919. augusztus 30-án megszűnt az önálló magyar gimnázium.

A második rész a tanárok fellelhető adatait mutatja be: dátumok, pálya, publikációk, közéleti szerepvállalás stb.

A nevelők sok helyről kerültek Szabadkára, majd onnan is több helyre sodorta őket az élet. Tanulságos publikációik sokfélesége, s az, hogy hány országos lapban, folyóiratban fejtet­ték ki nézeteiket.

Szabadka után volt, akiből igazgató lett máshol, még tankerületi főigazgató is akadt a tá­vozók közül. Minden felekezetnek volt saját hitoktatója.

A könyv számomra azért volt érdekes, mert a szegedi levéltárban a kor több iratát is lát­tam, hiszen a szegedi tankerülethez tartoztak a mai Vajdaság akkori középiskolái is. A nevelő- testületi értekezletek jegyzőkönyveinek egy példányát az igazgatóknak be kellett küldeniük Szegedre a tankerületi főigazgatónak.

A neveléstörténettel foglalkozók számára különösen fontos a tanárok évkönyvekben meg­jelent írásinak bibliográfiája. Jó lenne, ha valaki vállalkozna egy ilyen jellegű országos összegzés­re vagy szemezgetésre, hiszen az elsárgult oldalak sokszor komoly értékkel rendelkeznek.

Világos, hogy a könyv felkelti a magyar irodalom, pedagógia stb. iránt érdeklődők fi­gyelmét, azokét is, akiknek nincs kötődésük Szabadkához. A kötet 300 példányban készült, ebből 200 db-t sorszámoztak a szerző aláírásával.

Szabadka/Subotica, Grafoprodukt Nyomda, 2010.

                                                                                                                                       Dr. Oláh János

                                                                               (Módszertani Közlemények, 2012. 1. szám, 52–53.)