Kezdőlap | Elektronikus könyvtár > Digitalizált tudás – digitális ...

Digitalizált tudás – digitális könyvek

    Mi a digitalizálás? Digitalizálásnak nevezzük azt a folyamatot, amikor egy fizikai mennyiséget valamilyen módon számítógéppel feldolgozhatóvá teszünk. Ennek egyik eszköze a szkenner.

    A szkennerek története az 1960-as években kezdődött. Térképek digitalizálására fejlesztették ki őket, ezért nagyok voltak, és már az első változatok is nagyon precíz képet adtak. Sokáig a térképet egy dobról tekerték le, és a szenzor a dob előtt mozgott, így olvasott. A síkágyas szkennerek csak a ’80-as években jelentek meg, de az érzékelő még ebben is pontokat olvasott, és külön mechanika vitte soronként jobbra-balra.

     A ’90-es évekre kifejlesztették a sorszenzort, és ekkorra tömeges igény jelentkezett a szkennerek iránt főleg az internet elterjedése miatt. A fejlődés ettől kezdve megállíthatatlan volt, ma a szkenner és a digitális feldolgozás az életünk részévé vált: digitális kamerák, digitális fényképezőgépek, digitális könyvek vesznek bennünket körül.

    A szkenner a papíron (filmen, dián) lévő információt pontról pontra leolvassa, és ebből egy képet készít. Képként kerülhet a képernyőre, majd az internetre a papír, majd ezután megállíthatatlanul folytathatja útját a világhálón. A szkennerek legfontosabb adata a felbontás és a gyorsaság. Különböző fajtái vannak, attól függően, milyen dokumentumot digitalizálnak vele: könyvszkenner, diaszkenner, lapszkenner…

    Az internet korában, amikor az emberek többsége már a világhálóról tájékozódik, szükség van arra, hogy az információk ott is elérhetőek legyenek.

   A könyvek sem már csak papíron olvashatóak. Amióta létezik digitalizálás és szkennelés, a nyomtatott információk is fellelhetőek a számítógépen, interneten, e-könyv-olvasókon. A papírkönyv élete véges lehet, tönkremehet, elszakadhat, a képalapú könyv a megosztások, másolások folyamán sem sérül, csak osztódik, több helyre eljuthat, mint a hagyományos. A könyvek szkennelése hiánypótló is lehet, ha az adott kiadás elfogyott, viszont fellelhető más alakban, bárki elolvashatja annak ellenére, hogy nincs az eredeti birtokában.

    A digitalizálás mára minden könyvtár szolgáltatásai közé felkerült. A nemzeti könyvtárak, nagyobb városi könyvtárak kiadványai, kötetei is megjelentek a világhálón, megkönnyítve ezzel a tájékozódást, kutatást, hozzáférést. A többi között az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Elektronikus Könyvtár, a Szerb Nemzeti Könyvtár, de a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet vagy a Szabadkai Városi Könyvtár digitalizált anyagai is megtalálhatóak az interneten.

   A digitalizáció meghatározza a könyvkiadók tevékenységét is, már nemcsak hagyományos kiadású papírkönyveket árusítanak, hanem elektronikus formában is az olvasók elé kerülhetnek a legújabb kiadványaik. Ehhez a folyamathoz csatlakozott az Életjel Kiadó is, egyes kötetei már a honlapon is elérhetőek. Ezek olyan könyvek és miniatűrök, amelyek valamilyen évfordulóhoz, személyhez, eseményhez köthetőek, s már nem találhatóak meg a könyvkereskedésekben, viszont témájuknál fogva nagyon népszerűek és érdekesek.

     Kár lenne nem olvasni őket!

                                                                                                                                               Hicsik Dóra

 

    Szabadka rajz